What we do in the shadows
-Hétköznapi vámpírok-
(Avagy egy halálosan humoros vámpírfilm az Új-Zélandiaktól)
Jemaine Clement és társai elővettek egy olyan témát, mely napjainkban már kevésbé kelt érdeklődést az emberek szívében. Ebben nincs is semmi csodálni való, pláne, ha azt nézzük, hogy a megannyi túlhype-olt vámpíros alkotás közül, alig ért el valamelyik némi szakmai,-közönségi sikert (már ha a XXI. századra tekintünk). Éppen ezért nagy dicsőség, hogy a Hétköznapi Vámpírokkal lényegében újból sikerült feléleszteni az emberekben a vérszopók iránti lelkesedést, nem mellesleg az év egyik legnagyobb meglepetéseként is eltitulálhatjuk e mozit.
Számomra nagy felüdülés volt látni, hogy az emberek végre az önfeledt humor, a kreativitás alapján értékeltek egy ilyen filmet, nem pedig annak mintájára, hogy szerepel-e benne valamilyen karcsúsított, modellalkatú, narkós vérszívó. Ugyanis, ha utóbbi szempontot vesszük, valóban nem érhet fel egy, a tinilányok által imádott filmszériáig (Alkonyat), ám ha az előbbi álláspontra tekintünk- sokszorosan felülmúlja azt.
Az alkotás leginkább a vámpírok hétköznapjainak bemutatását célozza meg, mely a mai korral társítva, egy kis bizarr humorral fűszerezve igazi ínyencség. A film igazából nem építkezik semmilyen irodalmi műre, vagy valamely fiktív történetre, ám ez nem jelenti azt, hogy nem jönnek elő az ezekből a legendákból ismert személyek. A sztori a perverz Vladislov, a békésebb-kissé hibbant Viago, és a szexista vadállat Deacon mindennapjairól szól, ezt kissé dokumentarista stílussal elkészítve.
Beteg egy film, azt le kell szögeznem, de nagyszerűen kivitelezve. Az abszurditás egyfajta főszerepet játszik a műben, magára a történésekre is csak azt tudom mondani, hogy furcsa. Igazából a karaktereket tekintve azt állapítottam meg, hogy az Új-Zélandiak agyában különös dolgok születnek. Mindegyik szereplő más és más, melyet mi sem magyarázhat jobban mint, hogy alapból más korból származnak. És emiatt válik a film igazán szórakoztatóvá. Az együttélés szabályait veszi alapul, a poénok megteremtésében is ez játszik közre. Mert bizony a vámpíroknál is vannak egyfajta regulák: különböző előírások szólnak arról, mikor-ki mosogat, főz, vagy mossa meg a 8000 éves fővérszívó "elegáns" fogait és még sorolhatnánk. És mindez épp azért válik olyan hétköznapivá, természetessé számunkra, mert a képi megjelenítés sem a megszokott. A filmet jórészt a Stáb (-mármint a történetben szereplő stáb-) kézi kameráinak objektívjein keresztül szemlélhetjük, mely néhol habár zavaró, mégis ennél az alkotásnál úgy vélem, hogy ez teljesen megfelelő lesz valamennyiünknek.
Magyarul ez a parádés vámpírparódia igazán üdítő, laza és egyféleképpen bugyuta is, de pont ezért lehet szeretni. Nem műfajújító, de nem is akar az lenni, egyszerűen csak megszeretné mutatni, hogy van még ötlet a tarsolyban. Mindenesetre senki se számítson Robert Pattinson szerű figurákra, ám karikatúra jellegű, mondák ihlette személyekre annál inkább. Végzetes lenne kihagyni!
Azért még hozzátenném: mindenki legyen éber, mert ezeket a 200 évvel ezelőtti kosztümökben járkáló, nagy szemfogakkal rendelkező vámpírokat manapság "nagyon nehéz megkülönböztetni" a kor embereitől...!!!
IMDB: 7,6
Előzetes link:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése