Agymanók
(Avagy
a Pixar pszichológiai könyve)
Ez
egy gyerekfilm. Ezt hallani mindenütt. Kisgyermekes családok beülnek
a filmre, mert látják, hogy animációs, valamint a fiatal
korúaknak gyártott filmeket is jegyző Pixar stúdió legújabb
szüleményeként jelent meg. Ez eddig teljesen rendben van. Lemegy a
film, friss teltséggel mindenki kijön a moziból és azt lehet
észre venni, hogy minden család elkezd tanulságokról meg
empátiai kérdésről beszélni a fiatal mit sem értő gyerekeknek,
akik teljesen úgy gondolják, hogy ugyan annyi mondanivalója van
ennek filmnek, mint egy "Thomas a gőzmozdony"
résznek. Pedig nem így van, sokkal többet mondd ez a film, mint
hinnénk.
Magát
a történetet is nagyon ésszerűen kapcsolják hozzá a tényekhez,
mint például, hogy kamaszkorban alakul ki legjobban a jellemünk,
ebben az időszakban figyelhetőek meg a hormon változások, melyek
nagy kihatással vannak ránk és környezetünkre.
A
sztori: Riley boldogan éli mindennapi életét
családjával és barátaival, ám apja munkát kap San Francisco-ban,
így el kell hagyniuk az otthonukat. A kamaszodó lánynak hiányoznak
a játszó és sport társai, valamint úgy érzi minden amije volt,
most elveszett. Riley-ra is, mint minden emberre az érzelmei
hatnak, akik ott élnek az agyában. Ezek az apró manók próbálják
átvezetni őt a mindennapi nehézségein. Ám kitör a káosz és
mindegyik érzelem összevetekedik a másikkal, amiatt, hogy miként kéne
cselekednie. Közben Riley egyre keserűbb, és minden derűből kezd
kifogyni miközben egyre inkább eluralkodik rajta a bánat.
A
film egy nagyon komoly, fontos témába van burkolva, ezek pedig pszichológiai alapúak, melyeket a fiatalok nem igazán tudnak
kiszőni belőle. Fontos miként gondolkodunk, mert ezek a parányi
gondolat szövevények határozzák meg cselekedeteinket és, hogy milyen irányba terelik életünket. A film nagy előnye, hogy
eszméletesen érzelmes és olyan ötletesen ábrázolja az agyat és
az emlékeket, hogy szinte már elhisszük, hogy tényleg ilyen a felépítése a miénknek is.
A
film a szokott karakter bemutatós résszel kezd, az
agymanóktól, egészen Riley legjobb barátjáig. Aztán szépen
lassan beindul a történet, párhuzamot állítva elme és valóság
között és ez rendkívül izgalmas, érdekfeszítővé teszi a
jeleneteket-sosem unatkozunk. Bemutatja a képzeletbeli világot, a
főérzelmeket, köztük Derűt, Bánatot, Majrét, Undort és
Haragot és habár kulcsfontosságú jelentőségű jeleneteket szán
nekik, ezt humorral beburkolva elrejti, melyet csak azok érthetnek
meg, akik már jobban ''felkészültek”, ki tudják szőni a
lényeget ezekből a részekből.
Én
megkockáztatnám, hogy ez a valaha volt legjobb animációs script-é
sikeredett, ugyanis nem szokásom a gyermekfilmeken elkönnyezni, de
a végén már annyira lehet izgulni Riley sorsáért, hogy az szinte
már kiborító és ettől beindulnak a saját érzelmeink (Igyekeztem
nem szipogni-hüppögni, nehogy az összes gyerek engem bámuljon a
film végére). A garanciát pedig növeli még a Michael Giacchino
zseniális muzsikája.
A
szinkronhangok tökéletesen meg lettek választva, minden színész
a megfelelő karaktert kapta.
Az
említett látványvilág eget rengetően ötletesen van meganimálva,
minden egyes izzenet-mozzanat profi és hihető, melyet bizonyít,
hogy mindent egybevéve 175 millió dollár a gyártási költség és
úgy látszik nem csak nekem tetszik, ugyanis a film jelenleg 444,2
millió dolláros bevételével sok animációs filmet levert a
dobogóról.
Mindenféleképpen
érdemes beülni moziba, ugyanis megéri az árát és kapunk annyit
pszichológiából, mintha egy adott zsánerű könyvet olvasnánk. Én
habár azt vallom ez inkább egy felnőtt film, a
tartalma miatt, kisgyerekeknek is érdemes megnézni, ugyanis a
szerethető karakterek közül mindenki talál magának kedvére
valót. Aki meg lenézi ezt a filmet, nézzen kicsit magába és
legyen DERŰsebb!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése